2012. május 24., csütörtök

FREY WILLE ÉKSZEREK TORTÁRA HANGOLÁSA..



A tegnapi előzetes után jöjjön a beígért bejegyzés a tortákról..
A felkérést ezúttal a budapesti FREY WILLE adta a számomra.
Mónika /boutique  manager / a tortákról való egyeztetésünk alkalmával elmondta, hogy mennyire fontos a számukra, hogy szép tortákat lássanak a ma esti rendezvényükön.
Egy régebbi "divattortám " annyira elnyerte a tetszését, hogy engem szeretett volna megbízni a készítéssel.
A rendezvény a budapesti Lotz teremben tartják ezekben a percekben, ezért már nagyon izgulok, hogy minden rendben legyen és a várt siker teljesüljön.
A torták a márka motívumait dolgozzák fel az  én elgondolásomban.( és persze a lehetőségeimhez mérten)
Az első torta egy tejszínes csokoládé torta lett, melyen a fekete és piros színek dominálnak, arany indákkal és a piros tortákon a jellegzetes tojásdad motívumokkal.
Nem  mondom, hogy egyszerű volt, mert a két minta egymáshoz való közelebb hozása feladta a leckét nekem. Nem akartam, hogy egyik-másik túlsúlyos legyen , szerettem volna a közös hangot megtalálni közöttük.
Nem mondom, hogy nem szenvedtem meg vele és el is gondolkoztam menet közben, hogy kellenek -e nekem a kihívások :)
De hosszas nézegetés és egy jó alvás után mára már szeretem "őt"

A legfelső tortára megpróbáltam egy nyakláncot készíteni a katalógusképek alapján, de azt hiszem ezt meghagyom az ékszerkészítőknek ...


A torták mellé készültek kis desszertek, vagy már inkább minitorták is, mert szerettek volna tűzijátékot a látvány fokozásához, de én jobbnak láttam, ha ezeket egy erre a célra készített tortácskába szúrják. Így nem sérül a két torta és a látvány is megmarad :)


A másik torta a márka logójával és emblematikus mintáival lett díszítve. A motívumok minden szinten megjelentek, de egy-egy árnyalattal világosabb színekben. Az arany természetesen ebben az esetben is dominál. Az ízesítés ebben az esetben málna mousse lett, mert szerintem nagyon jól harmonizál a külsejéhez.
Nem volt unalmas ennek a formátumnak a készítése sem és a logó.... aranyszínű cukrászzselével készítettem a mintát . Eltartott egy darabig mire felrajzoltam, de a végeredmény elnyerte a tetszésemet és boldogan nyugtáztam, hogy készen vannak a tortáim.



Nagyon köszönöm a lehetőséget a budapesti FREY WILLE üzletének és hálás vagyok a kihívásért amit kaptam tőlük.
Remélem a torta sikere megtörténik és egy picit hozzájárulhatok a rendezvényhez.
Nagyon köszönöm Attilának és Gábornak a közreműködést és hogy velem töltötték a szabadnapjukat ami alatt jól kidolgoztuk magunkat ismét.
Még sok ilyen közös szabadnapot fiúk :)

9 megjegyzés:

  1. Le a kalappal, ezek a torták valami csodálatosak.Rengeteg türelem és kitartás.Mindig ámulattal nézem a tortáidat,de ezeket már nem bírtam szó nélkül hagyni:-))Óriási gratuláció!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Janka...bevallom a torták készítésénrk végére teljesen kiégtem, de végül is megérte!

      Törlés
    2. kiégtél? nem hiszem...jön az újabb szikra és újra egyedit és remeket alkotsz!!!! 100./.

      Törlés
  2. Józsi!
    Szerintem el lesznek ájulva! Annyira kifejezőek lettek, megint nagyot alkottál:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ! Éppen most szóltak, hogy most tolják be a tortákat.. ez olyan izgalmas része a munkánk :) Várom a telefont, hogy mi volt :)

      Törlés
  3. Ez aztán jó nagy kihívás lehetett! :) De kellett ez neked hidd el! Csak így lehet fejlődni ha legyőzöl akadályokat!

    VálaszTörlés
  4. Megszenvedtél vele,de megérte,hiszen nagyon klassz a végeredmény.
    A kihívások pedig kellenek ez visz mindig előre.

    VálaszTörlés
  5. wow, wow micsoda talent vagy....hihetetlen! nagy Frey Wille fan vagyok...igy akadtam a blogodra...de jo!!!!

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Én elérhetőséget kerestem itt az oldalon de sehol sem találtam!Szeretnék segítséget kérni valakiől!!!
    Előre is köszönöm
    Ági

    VálaszTörlés